Egyre népszerűbbek az IJSZ betegjogi kurzusai az egyetemeken

2024.05.21.
Sikerrel zárultak az Integrált Jogvédelmi Szolgálat felsőoktatási intézményekben indított betegjogi kurzusai. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán 21 fő, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán 26 fő hallgató tett sikeres vizsgát betegjogi ismeretekből.
 
Az IJSZ évről-évre növekvő érdeklődés mellett tartja a „Betegjogok elmélete és gyakorlata” című szabadon választható tantárgyként hirdetett képzést.
 
A gyakorlatorientált előadások során a résztvevő hallgatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy a jogvédelmi tevékenység alapjául szolgáló elméleti tudás elsajátítása mellett a mindennapokban előforduló példákon keresztül megismerjék a jogvédelmi tevékenység gyakorlati jellemzőit, eredményeit, és társadalomban betöltött szerepét. A kurzus célja a problémafeltáráson és a válaszok megfogalmazásán túl nem elsősorban a hallgatók tudásszintjének folyamatos bővítése, hanem az, hogy az együttgondolkodás, vita, párbeszéd során kialakulhasson a preventív szemléletmódjuk, hatékony és korszerű konfliktuselkerülő és konfliktusfeloldó technikák alkalmazását ismerhessék meg, valamint a sajátjuknak „érezhessék” ezt a területet is egészségügyi munkájuk során.
 
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat tapasztalt jogvédelmi képviselői által megvalósított képzések hosszú távon segítséget nyújthatnak a panaszmentes, betegközpontú egészségügyi ellátás biztosításához.
 
 

Nemzeti Kapcsolattartó Pont
Határon átnyúló egészségügyi
ellátások az Európai Unióban

Kiemelt hírek

2024.12.10. kép
1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és az ENSZ Közgyűlése 1950-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok világnapjának.

2024.11.21. kép
Gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat ünnepelt a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata november 21-én Budapesten a gyermekjogok világnapja alkalmából.

2024.10.09. kép
2024. október 9. - 18. között Gödöllő városában látogatható a kiállítás.



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ