Hírek

« 1 2 3 »
NOVEMBER 20. a gyermekek jogainak világnapja
 Az ENSZ 1989. november 20-án elfogadott Gyermekjogi Egyezménye összefoglalja azokat a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat, amelyeket minden azt aláíró és ratifikáló államnak biztosítania kell a gyermekek számára.
 
Az egyezmény egyik legfontosabb alapelve,hogy a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét vegyék figyelembe elsősorban.
 
Jogvédelmi munkánk során nap, mint nap arra törekszünk, hogy ennek az alapelvnek érvényt szerezzünk, hogy a gyermeki jogok ne csak puszta szavak legyenek, hanem megélhető valósággá váljanak!
 

 Az IJSZ szervadományozásról szóló jogszabályi összefoglalóval kíván segítséget nyújtani az egészségügyi szakemberek – elsősorban háziorvosok - számára. A mellékelt tájékoztató a halott személy szerv, szövet eltávolításával, valamint a tiltakozó nyilatkozatok megtételével kapcsolatos legfontosabb információkat foglalja össze.
 
A lakosság az illetékes betegjogi képviselőtől kérhet segítséget a szervadományozással kapcsolatos kérdéskörben. 

Megjelent „A gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézményekben, nevelőszülői hálózatokban és a javítóintézetekben ellátott gyermekek és fiatal felnőttek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére vonatkozó intézményi, fenntartói és ágazati módszertan” című szakmai anyag második módosított változata.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2018. január 1-jével hatályba lépett 11. § (1b) bekezdése értelmében:
 
 

Forduljon bizalommal betegjogi képviselőinkhez!
Betegjogi képviselőink az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás, a fekvőbeteg-szakellátás, és egyéb egészségügyi ellátások szintjén nyújtanak segítséget az érintettek számára.
 
Betegjogi képviselőink elérhetőségeit itt és az egészségügyi szolgáltatók egységes hirdetményein is megtalálják.
 
 
 
 

Miben segít az ellátottjogi képviselő?
 
Országos jogvédői hálózatunk keretében az ellátottjogi képviselő:
 
 
 

Kérdezz, szólj, jelezz a gyermekjogi képviselődnek!
Gyermekjogi képviselőink figyelemmel kísérik az óvoda, az iskola, a kollégium és a pedagógiai szakszolgálat intézményeiben folyó gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységet, segítik a gyermeki jogok érvényesülését.
 
Elérhetőségeik itt és a gyermekvédelmi intézmények egységes hirdetményein is megtalálhatóak!
 
 
 
 

NNK Eljárásrend a SARS-CoV-2 okozta fertőzések esetén követendő járványügyi szabályokról 

 A bentlakásos és alapszolgáltatásban részesülő ellátottak számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma Integrált Jogvédelmi Szolgálata „Tudom, hogy van jogom!” címmel egy antológiát készített.
A kötetben szereplő képzőművészeti alkotások, esszék, versek az Integrált Jogvédelmi Szolgálat által 2017 óta megrendezésre kerülő ellátottjogi programsorozatra beküldött pályamunkákról szóló összegző bemutatás.
 
 

Az interneten terjed egy az Integrált Jogvédelmi Szolgálat , illetve munkatársainak nevével visszaélő levél/e-mail, melyben pénzbeli adományt kérnek magánszemély számára.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az IJSZ jogvédelmi képviselői soha nem kérnek sem az intézményektől, sem magánszemélytől adományt, pénzbeli támogatást!
 
 

 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény jelentős változásokat hoz az egészségügy területén. A törvény január 1-én hatályba lépett rendelkezései alapján kiegészült a Büntető törvénykönyv korrupciós bűncselekményekre vonatkozó része, és az idei évtől akár egy évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az, aki hálapénzt ad vagy fogad el.
 

 
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat 2020 őszén III. alkalommal rendezte meg betegjogi interaktív versenyét az egészségügyi szakképzésben résztvevő intézmények 9-12. évfolyamának tanulói részére.

Gyermekjogok világnapja
Gyermekjogok világnapja – A mai napon zárul a Gyere-K-Épbe 2020 gyermekjogi vetélkedő
 

« 1 2 3 »

Kiemelt hírek

2024.11.21. kép
Gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat ünnepelt a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata november 21-én Budapesten a gyermekjogok világnapja alkalmából.

2024.10.09. kép
2024. október 9. - 18. között Gödöllő városában látogatható a kiállítás.

2024.09.27. kép
2024. szeptember 26. és október 3. között Szolnok ad otthont az Integrált Jogvédelmi Szolgálat 2024. évi ellátottjogi országos vándorkiállításának.



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ